Interjú Szalay Ferenc polgármesterrel
Szolnok, és a Szolnok környéki települések az elsők között csatlakoztak az ISPA hulladékgazdálkodási pályázataihoz.
Az ISPA lehetőségei annak idején azoknak az országoknak szóltak, amelyek felvétele az unióba bizonyos volt, de még nem történt meg. Lehetőségekkel, pályázati pénzforrásokkal szolgált ez az alap, amelyet a leendő tagországok igyekeztek jól kihasználni.

A projekt összefoglalója
Miről szól a rekultivációs projekt?
Az ISPA Uniós előcsatlakozási pályázati forrásra pályázott Szolnok és a térség néhány települése. Kis változások után huszonhárom település lett a tagja annak a konzorciumnak, amely végül is ezzel az ISPA támogatással megépítette a kétpói hulladéklerakót. Ebben a programban egy teljes, lezárt hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését vállaltuk, az Unió ugyanis ezt támogatta.

Interjú Reith Imre ügyvezető igazgatóval
 
Az osztrák A.S.A cégcsoport 1993-ban építette első magyarországi hulladéklerakó és kezelő telephelyét Debrecenben. Az ottani munkákat irányító Reith Imre építészmérnököt a hódmezővásárhelyi telep építésére is felkérték.1994-ben úgy vállalta el a telep műszaki igazgatását, hogy csak pár napig marad. Ennek tizennégy éve…

|
Kommunikációs tréning összefoglaló
Mit akar az újságíró? és mit akarunk az újságírótól?
E két kérdés megválaszolása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy úgy jelenjen meg a tőlünk származó információ a médiában, ahogy azt szeretnénk.
Látogatás az A.S.A-nál
A rekultivációs program részeként, afféle gyakorlati képzésként kerestük fel a hódmezővásárhelyi hulladék-feldolgozó telephelyét.

|
A projekt az Európai Unió támogatásával,
a Kohéziós Alap társfinanszírozásában valósul meg!
|